Tündér vagy, mely ébred a nappal,
Kecsesen libbensz sugárról-sugárra.
A hajnali pír még mossa arcodat,
De vállad már a világ húzza.

Érzed, mert tested reagál,
Mint megannyi seregély,
Amint riadtan felszáll,
Mind külön érzés, mellyel eggyé válsz.

Mint láncait szakító oroszlán,
Megmoccan bokád, a poklot taposod,
Karmolod a mennyeket, amint elindul karod.
A végtelen - megzaboláz.

Szeretlek

Reggel úgy ébredtem, hogy szeretlek
Hazugság, károgja varjú a fülembe.
Már évek óta csak Téged kereslek,
Hazugság, suttogja rothadó testem.

Ilyen szép lány nincs is talán
A szél játszik hosszú haján
Csillog szeme, forr mindene
A teste tűzzel van tele.

Másnap reggel úgy ébredtem
A sírhantomról, a földet elmozdítani nem lehet.
Attól fogva én újjá születtem
Holtan, nyitott szemekkel.

Ilyen szép lány nincs is talán
A szél játszik hosszú haján
Csillog szeme, forr mindene

Telnek-múlnak, elszállnak az évek
Csak üres érvek, üres érvek.
Megfordulok és ha visszanézek
Visszanézek, kereslek Téged.

Ilyen szép lány nincs is talán
A szél játszik hosszú haján

Ma is úgy ébredtem, hogy szeretlek
kezedben holt szívem, rothadó szívem.
Az Isten csak nekem, nekem teremtett,
hátradőlsz, és nevetsz...

Ilyen szép lány nincs is talán


Ez a kacaj, mely még utolér,
Még lélegzem, még élek!
S Te mosolyogva, mosolyogva eldobod szívem,
síromra dobod az utolsó lapát földet.

Dübörög, dübörög a föld felettem,
ahogy újra és újra elhaladsz felettem.
Mint angyal, aki csak úgy jatszásból
elhiteti: Élsz, lélegzel, látod?
Majd lehúz egy felest,
S mosolyogva, angyalian hatalmasat böffent.

Egy csók, ami sosem volt,
Egy érintés, ami nem is létezett.
Egy kézcsók, ami elsiklott,
Egy virágcsokor, de minek?

Húsba vájom karmaim,
Édes vér, csörgedezz!

Bizalomból épített homokvár,
Kisded játékvár.
Összetiprod, mocskos mezítláb,
A kastély lám, teljesen romokban áll.

Hadd folyj, édes vér,
Tisztulsz így talán!

Álmaim ím, s a Tieid?
O'pardon, nem is.
Fene vigye el,
Hagyjuk az egész lószart a fenébe!

all the time is the shame
about how, and what i became

im the wolf, who dies
every, every fucking time

eating myself at the first page,
dont deserve to get killed by...

You must escape from the tale
sorry, but the fairy
should be aware

even the rotten, dead
in the last line
able to bite...

A „tüntetés”

Szeged.

Idézőjelben, mert az október 24-it nem szabad tüntetésnek nevezni! 45 perc… Beszédek. T. Márk lagymatag beszéde pont annyira volt lehangoló és szánalmas, retorikát nélkülöző, amennyire lehetett volna ezt a helyzetet arra használni, hogy kaszát, fáklyákat adjon a kézbe. DJ Lennard meleget és hangulatot csinál. Egy tüntetésen?

A melegek kihívó és feltűnő ruhákban felvonulnak, hogy érezzük, másnak lenni mennyivel nehezebb, mi pedig bulizva, Dj-vel tüntetünk, hogy vegyenek minket komolyan, és hogy vegyék észre az új törvény mennyire elrontja az életünket. Eredményt egyik sem ér el, csakhogy míg az elsőn mi egyetemisták is máshoz hasonlóan megmosolyogjuk, vagy éppen felháborodunk, addig a saját ügyünket akkor miért kell így lealacsonyítani?

Csoporttársam azt mondta, hogy a tüntetés: „Nagyon adta!” Bamm. És mosolygott. Az új tervezetben a szakunkra az államilag támogatott keret az alap és a mesterképzést egybevéve nulla, azaz nulla. Mikor megtudta, lelohadt a mosoly a szájáról, a tüntetés pedig már nem is annyira adta. Tudatosult benne, hogy 800 ezer forintos félévdíj mellett nem fog tudni mesterre menni.

Sajnos a fővárosira nem tudtam felmenni, bár olvasva a cikkeket, legtöbbjük erősen kiemelte a buli hangulatot, mint fő tevékenységet a tüntetésen, így talán nem is annyira sajnálom.

Továbbá.

Az éhségsztrájk lényege igazából a médiába való bekerülés volt, hisz a maga három napjával nem volt túl erős. A nyilvánossághoz minden fórumon eljutott. Oké. A tüntetés a maga gyorsaságával és kihasználatlanságával ott hever. Könyörgöm, összezsúfolunk 2000 embert, majd 45 perc után huss, menjetek. Legalább a Széchényi-térre vonuljunk át! Egy séta, semmi több, és mennyivel nagyobb hatást ér el, ha egy sétálóutcát beterítünk. Fotók, videók, minden sokkal erősebb képet tud mutatni. Nem. Mire észbe kaptunk, vége is lett. A legtöbb egyetemista elhagyva a helyszínt valami nyugis beülős helyet keresett ahonnan kis iszogatás után már szórakozóhelyen folytathatja a bulizást, amit megkezdett a „tüntetésen”.

Gondolatok az erkölcsről

Ideális lenne-e az a világ, ahol mindenki mindenkitől folyamatosan lopna…

A lopás a magántulajdonnal egyszerre jött létre. Amint volt valakinek valami értéke, azt el lehetett tulajdonítani. Tegyük fel, hogy a világban az erkölcsi normák fiatal korában, ahol még nem értékelték az életet és a szabadságot sem, a lopás nem volt elítélendő. Ha valakinek volt egy kalapácsa, akkor azt elvette valaki más, aki, bár nem volt kovács, de használta. Használat után nem adta vissza, hanem elrakta egy fiókba, hogy majd jól jön egyszer. De! A fiókból is eltűnt, méghozzá nem a kovácshoz vissza, hanem egy másik személyhez. A kovács pedig, mivel ez volt a foglalkozása szintén lopott magának máshonnan kalapácsot. Az étel, amit az asztalra letettek, ha nem figyeltek, akkor eltűnt, valaki jól lakott, és ők is más étel után néztek. Körforgás. Beindították-e ezt valamikor, vagy a tulajdon tisztelete alap erkölcsünk lenne? Ha igen, akkor honnan fakadhat? Az oroszlánok széttépik egymást, ha a másik területére lépnek, a majmok, is háborúznak a területükért. Ez vajon az evolúcióval fejlődött? És miért nem kopott ki? Még most is lopnak, a szemünk előtt tüntetnek el telefonokat, pénztárcákat. Erkölcsi, vagy szankcionális a tulajdon tisztelete? Mindenkiben benne van, és csak félünk megtenni? Visszaszorítottuk az idő során, elnyomtuk volna?

Tegyük fel, hogy az ősidőkben nem volt elítélendő a legelső példám. Amikor nem volt enyém tied, hanem minden volt mindenkié. Akkor miért kezdtük el levágni egymás kezét a lopásért? Mi adott indítékot. Működne egy mai társadalom úgy, hogy mindenki mindenkitől „lop”? Ami kell, azt elveszem mástól. A pénz elértéktelenedne, papír és fém lenne (mint ami amúgy is), semmi több. Genetikánk engedné ezt? Vagy győzne a felsőbbrendűségünk? A társadalom hozza ránk a frászt a lopástól, vagy mi magunk?

Roussouei gondolatra térve, megfordítva vajon igaz? Kapcsolva az én gondolatmenetemhez: A társadalom természetéből fakadóan jó, de az ember elrontja – tehát a társadalom szab gátat a lopásnak és mi magunk mégis megszegjük ezt. Vagy igaz, hogy mi erkölcsileg nem lopnánk, de a társadalom rávisz, hisz akinek nincs pénze, az éhezik és lopnia kell, viszont ezt a társadalom degradálja?

Felvetődik még a kérdés, hogy ha életben maradt volna az Ősközösség, a kifejezés, a gondolat, mint lopás, akkor milyen értékek érvényesülnének? Egészségesebb lenne a társadalom, lennének tulajdonra alapuló különbségek? Lenne, aki többet dolgozik? Hisz az alapfeltevés, hogy amiért megdolgozom, az az enyém, senki mást nem illet.

Elviekben mindenkit illet, hiszen a pénz, amit adózunk, visszafolyik mindenkihez függetlenül attól, hogy mennyit keresett (gondolok itt olyanra, mint pl: TB). De ez kötelező, ha valaki nem adózik, akkor megbüntetik. Mégis mindenki meg akarja kerülni. Ez tehát lopás, kisajátítás, hiszen a közösségbe szánt pénzt magamnak megtartom. Erkölcsileg elítélendő, vagy társadalmi nyomás hatására alakult ki? Viszont! Ténylegesen nem adom oda senkinek sem a pénzem. Amint mindenkit kéz a kézből illetne, dolgoznánk egyáltalán?

Valószínű, hogy nem, és ezért is vált olyanná a világ amilyen. Miből fakad ez a gőgünk? Milyen evolúciós lépésnek kellett megtörténnie, hogy a közösség szétszakadjon? Hogy az enyém, mint kifejezés kialakuljon?

Visszakanyarodva a konstans érték hiánya vajon mennyire borítaná fel az ember értékrendjét? Ez segített minket ide, ahol vagyunk? Jó helyen vagyunk egyáltalán? Biztos, hogy pozitív irányba fejlődtünk ez által? Lehet, hogy valahol kinevetnek minket, amiért olyan szuper dolgokat találtunk fel, mint az autó vagy az űrutazás? (Az írást főként a hallott szöveg maradandóvá tétele motiválta, szerződések, törvények, de a kulturalitás is, így nem teljesen veszem ide. Ugyanakkor joggal lehet feltenni a kérdést, hogy ha nem tereljük magunkat ilyen irányba, akkor fejlődtünk e volna kulturálisan, hiszen valami ellen harcolni mindig a legmotiválóbb, és a legkönnyebb célpont pedig mindig az uralkodó hatalom, és így születtek meghatározó művek, beszédek: „Van egy álmom…”; „Edward király, angol király…”)

A média törvényről:

Barátaimmal való beszélgetésünk alkalmával előjött. Voltak teljesen éles eltérésék, ugyanakkor megjelent a másik felfogás is: Mikor a történelemben ilyen erős irodalmi szigort akarnak alkalmazni, akkor születtek rendkívüli alkotásainknak több mint 50%-a (pontos százalékot természetesen nem tudok, de gyanítom, ekörül mozog). Ezt alapul véve nem feltétlen lesz ez rossz. Elpuhultunk. Az internet teljes térhódításával azt és akkor és úgy, ahogy mi akarunk. Újra kis kapukat kell felnyitni, benőtt ösvényeket kell újra kitaposnunk, ami egészen más megvilágításba helyezi az egészet. Az internet amióta megjelent semmilyen törvény nem szabályozza. Ahogy a könyvmegjelenést sem kezdetekben, úgy ezt sem szabályozza senki. De később… Muszáj volt. Ha most körülnézünk, minden a kezünk között van, teljesen ellenőrizetlenül. Alakulni fog ez, és reméljük, nem tesznek senki szájára tapaszt! (ha mégis, akkor pedig igenis le fogjuk tépni!)