barlangrajz

Egész nap este van,
Ki ki nyugalomban,
Csak én ülök bús magányomban.
Egyedül a Tisza parton,
Eső csepereg vállamon...
Szürke ködfoltok,
Szürke ködfoltok mindenhol.
S nem veszi észre magát a fuldokló...

S talán, de lehet, hogy nembiztos

S mellé lép,
kinek se szeri se lába, a földnek.
Felette járnak,
mégis mindenkit lenéz a porba.
Fellökik,
De már nem áll odébb arra.
Felnéz,
Lenéz,
Édes kis bolondság ez is.

Csodálatos bolondság

Fúj a szél, kabátot tép az emberről, esernyőket fordít ki. Ilyenkor mindenki siet, csak én ülök egyedül nyugodtan a padon, a téren. A szél kéri táncra az apró hópihéket a súlyos vízcseppek közül. Lassan már ideje is lesz, hogy csak ők táncoljanak, majd bakancsok alá kerüljenek a macskakőről. Az Ő siralmukat nem hallja senki, még én sem, pedig koncentrálok bájos magányomban egyedül a padon, a téren. Nevetnek valahol, kacagnak, de bizonyára csak a korai túlfűszeres forralt bor segít nekik, hogy ebben az időben nevessenek. Elém érnek, de látom, Ők is sietnek, így hát belevesznek a szürke, kabátba kapaszkodó tömegbe. Egy pillanatra elcsendesül minden, a szél sem fúj, mintha az esőcseppek megállnának, elritkulnak… Egyre nagyobb hópelyhek hullnak alá, s a macskaköves tér, s mellettem az üres pad is fehéredni kezd, körbenézek, de ahogy fordítom vissza fejem, már az arcomba vág a fagyos szél. A szél-pihe keringő egyre vadabb lesz, apró forgószelek vágnak keresztbe a téren, az emberek inkább már nem is jönnek erre. Egy fiatal pár, fejük felett esernyő, próbálják élvezni az első, igazán fehér hóesést, de a szél, amint a térre érnek kikapja összefont kezükből az esernyőt. A fiú fut utána, elkapja, egy fedettebb helyet keresnek. A fehér pamacsok fel s alá cikáznak a levegőben, egy kisfiú kergeti keresztbe kasul őket. Egy idős bácsi mellé lép, letérdel mellé, kalapját leveszi, felnéz az égre – kitátja a száját. A kisfiú utánozza. Egymásra néznek, s a jó hóból mosolyogva hatalmasat nyammognak. Amint a szél feltámad, a kalap felkerül, a csuklya összehúz, a forró csoki a közeli kávézóban már várja Őket is. Most már nem jár erre végképp senki, egyedül ülök a fehéredő padon, a messziről már teljesen fehér téren.

Reset az emberen

Érdekes cím mi? Szerintem is… Nah de hát hogyan is van ez? Emberen reset gomb? … Talán, persze csak átvitt értelemben… De lehetne, mármint van… Rajtam legalábbis.
Fáj, fáj az igazság, és tudom, hogy rosszat tettem. Fejem a falba verem sem lesz jobb, tehát nem is teszem. Logikus ember vagyok, most mégis elragadtak az indulatok. Minden történt, amit nem akartam, vagy nem teljes szívből. Fejemet fogva üldögélve a sötétben. Fáj… Nem jó ez, így ahogy van, és minél jobban gondolkodom rajta, annál rosszabb lesz. Mosolyra húzom a számat, hülye vagyok - mondom magamnak. A holdfény beszűrődő halvány sugarai pont annyira világítják meg a szobát, hogy az árnyékok elmosódjanak. Lehunyom a szemem, és hátradőlök az ágyra. Áhh, ott volt a pont, amikor megállhattam volna, ahol az egészet abba Kellett volna hagynom. Most már mindegy, késő és ez ellen nem tudok tenni. Újra kinyitva a szemem látok, megszoktam már a sötétet. A fejemben zene szól, lassan, ütemesen mozgatom a belső hangok basszusára a fejem. Orromon beszívott levegőt számon fújom ki… és újra felülök…
Nem tehetek mást, késért nyúlok. Magammal küzdve vágok a bőrömre apró nyílást. Éppen hogy csak egy ujjam beférjen, pont a szívemhez. Nem fáj; a heget újra felvágva már alig vérzik. Mostanában többször kellett ehhez a módszerhez folyamodnom, mint szerettem volna, de ha muszáj, akkor, muszáj. Katt…
Elhalkulnak a fények, minden kimúlik. Vért köhögök fel, alvadt vért, kifolyik a szám szélén, apró fénysugár esik rá, de egyáltalán nem csillog. Sár ez, nem is vér, az ember sara, amit fel szeretne öklendezni, mikor megüli a gyomrát a panasz. Szemem kinyitom, de még üres. Tekintetemmel keresem a jót és a világosságot, de a sötétben nem lelem utam fényét. Didergek. Lassan múlik a baj, és kezem megrándul, kihúzom a sebből, apró tapaszt nyomok rá.
Szívem újra lüktetni kezd…

Eppur si muove


Eppur si muove

Akik nyáron is fáznak...

Hajnali fél 3 van, melegítőalsóban és vastag pultsiban ülök a konyhában. Melegem van. Az izzadság apró gyöngyökben szép alantasan ugrik rólam fejest a padlóra. Két napig feküdtem körülbelül 39 feletti vagy közel alatti lázban. Semmi erőm, igazából aludni is azért nem tudok, mert a naphossz fekvés elnyüvi a testem - legalábbis remélem. Meg persze az unalom. Amint nem tudok pillanatig rendesen aludni, ami körülbelül minden egyes szemhunyás, jönnek a képek, és az ébrenlét. Nyálam annyira kötött, hogy egyszerűbb és ésszerűbb kiköpnöm, mintsem lenyelni, de így sajnos felhozom a savamat. Nem elég, hogy alig tudok nyelni, még az összerágott sav gyógyszert tuszkoljam le valahogy, nah de mindegy, lemegy, muszáj neki. Az álom egyetlen szikrája sem fér teljesen kába fejembe, de ha jobban megpróbálok belegondolni... Semmilyen gondolat nem tud megmaradni ott. Nincsen táptalaja, üres vagyok. Jönnek a foszlányok arról, amikor ilyenkor vígan húztam a lóbőrt,
majd reggel 10 órakor ébredtem csak meg - milyen jó is volt. Mot hajnali fél 6 kor kelek, azért, hogy körbetekerjenek hideg vizes lepedővel. Juhú. És sajnálatodra Tisztelt Olvasó, nincsen jobb dolgom, mint folytatni a
szócséplést. S vajon mi hiányzik a blogomról? Mi az az apró szikra ami olvasatabbá tenné - félre ne érts, mert aki ezt olvassa, hyperjófej.D Csak arra próbálok rájönni, hogy az agyon kommentelt, napi 500as látogatottságú blogok hogyan csinálják. Próbálok olyan témákat felhozni, amik rendbontóak, amikbe bele lehet kötni, ugyanakkor pár vers is van a szépérzék megtartásáért. Nem akarok elmenni egyik irányba sem, vagy így vegyítve mégsem olyan jó?... Nah ideje bevenni még egy savtablettát, még szerentse, hogy napi 16ot lehet bevenni, és ha jobban elemezzük, én kettőt igazából tegnap vettem be...Hehe... Sajnos a gyógyszereknél az egy nap az az elsőtől számított 24 óra. Mókás lenne az antibiotikumomat bevenném éjjel 11kor, meg hajnali 1 kor, mondván, hogy egyet este egyet reggel. Lenne ám káomkodás
azt hiszem. - az r hiánya puszta cenzúra, nem leütése hiba.D - Nah de elköszönök azt hiszem, mert ebbe is bele lehet veszni. Legalább egy nyugis negyed óra eltelt, és pozitív, hogy nem céltalanul. Remélem szép álma van mindenkinek.

Písz

Óda a vizipipához

Halk reggie szól,
Sercegés valahol,
Valahol szén izzik,
Valakinek most jó!

Hát ki voltál Te álom?
Afrikai vagy Angol?
Velünk vagy ellenünk,
Ezzel már senki sem számol!

Alufólia zizzen,
Ráteszik a csészére.
Lyukat üt halkan a tű,
Majd a mókázás elül.

Mindenki figyeli,
A szén újra és úja felizzik.
Szívjátok csak, mondá az Úr!
Látom ez jó,
Hát megáldom!

Lágy füst tör elő,
Szádból kilövellő.
Ízvilág tölti be az étert,
Mindeki mosolyogva figyel.

Megy körbe a cső,
Szippantva mélyeket a tüdő.
Lazulás felsőfokon!
A társaság most már komor!

Hát ennyi?
Elszívtuk összeset?

Ó dehogy ennyi!
Összeset elszívni nem lehet!
Újra kell csak tömni,
S a móka újra mehet!

A reggie szól, szól tovább,
A sercegés újra erre száll.
Valahol újabb szén izzik,
Valakinek megint jó!