Powered By Blogger

Guillotine alatt felnézve


A legfurcsább az egészben, hogy a legtöbb ember abszolút nem is tud róla. Én figyelemmel kísérem, igyekszem mindent megtudni, több külföldi forrást is figyelek, hogy pontos képet tudjak kapni. Az arab világ „megbolondulása” valami különös októl fogva nagyon érint. Kezdettől fogva. Az első két ország békés zúgása utána, most elkezdődnek a véres harcok. Líbia áll az én vizsgálódásom közepén. Folyamatosan ellentétes hírek érkeztek, és mind megdöbbentőek. Természetesen ez az internetes és telefonos hálózatok blokkolásának köszönhető főként.

Kivonultak az utcára, majd a katonaság elkezdte mészárolni a tömeget. Több mint száz halott, sebesültek. Vadászgépek, helikopterek is beszállnak, állítólag még robbanófejes, nagy kaliberű töltényeket is bevetve. Egyre több pilóta kapitulál, mert nem akarnak ártatlanokat ölni. Állítólagos zsoldosok érkeznek, fotókkal bizonyítják, és szerencsére már a magyar hírügynökség is talál külföldi kapcsolatot, aki pontosan leírja a helyzetet. A magyar nagykövetségről ölik az embereket. A nagykövet tagad. Amerikai, Uniós követek folyamatosan szólítják fel Kadhafit, hogy hagyja abba a vérengzést. De komolyabb lépés nem történik.

Eközben természetesen minden környező országban már kezd pánik hangulat lenni, nehogy át terjedjen oda is a keményebb harc. Szerencsére ez nem látszik igazolódni. Líbiából folyamatosan menekítik ki az embereket. Mi nem!

Az ottani kormány folyamatosan tagadja, hogy légierőt vetett volna be. Egy enyhe sugár, ami azt mondja, hogy fegyvergyárakat bombáztak, hogy a lázadóknak ne legyen fegyverük. Az ENSZ közbeléphetne. Többször már beavatkozott légierő stoppal belharcokba. Most még várat magára.

Kadhafi beszédet mond, kijelenti, hogy marad, és nem mondd le, mint a többi, lázadó országban aktuálisan hatalmon lévő vezető. Vannak követői. Már több mint negyven éve van jelen az ottani vezetésben, az egész családja erre épül, a legtöbben nem is tudják, milyen lenne nélküle. Az ellenzék a fővárosba indul, minden törzs csatlakozni akar, és meg akarja állítani a vérengzést.

Délelőtt Kadhafi harmadik fiáról, Szajfról szerettem volna egy kis összegzést írni, hiszen mégis csak Ő lehet az új vezető. Rákerestem, és nem leltem wikipédiás szócikket Róla, így létrehoztam. (Kiderült, hogy wikipédiára nem olyan egyszerű, odakattintok és bepötyögöm felírni valamit. Mire megcsináltam rendesen a linkelést és a jegyzetet 3 és fél órámba telt, persze a hiteles adatgyűjtéssel és forráskutatással együtt.) Íme:

Wikipédia - Szajf al-Iszlám Al-Kaddzafi

Még itt utána megjegyezném, amit ott nem tehettem (elfogultság lett volna). Kadhafinak 7 fiú gyermeke van, ebből az első kegyvesztett lett, de még a családnál van, egész jó helyen, sok pénzzel, vállalatokkal. Al-Saadi filmgyártással foglalkozik egy bukott futball karrierr után. Így tehát marad Szajf és Moatassim. Utóbbi magas katonai ranggal rendelkezik és biztosan apja politikáját követné. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy Szaif is rettentő ellentmondóan teszi a dolgát. Többször megfenyegette a felkelőket, hogy ha nem hagyják abba "patakokban fog folyni a vér". És még Ő a családban a legdemokratikusabb, akinek munkája rettentő mértékben hozzájárult, hogy levegyék Líbiát a terrorista országok listájáról. Őrlődik. Természetesen ne felejtsük el, hogy az az uralkodói család áll mögötte, akik könyörtelenül képesek végezni Bárkivel. Nem ritkák az új videók között azok, amelyeken dezertálni kívánó katonák láthatóak tarkójukon lyukkal.

A következőkben pedig az én kis spekulációm következik. Az eddigiek híreken, tényeken alapultak.

Tegyünk fel egy kérdést: Miért ilyen lomha mindenki? Hiszen, január óta tart azokban az országokban a lázongás. Mégsem ért még oda senki, hogy segítsen, hogy ne mészárlás legyen. Érdekszféra? Mindenki az aktuális, hatalmon lévő, és rettentő demagóg módszerrel, népeket elnyomó embert támogatta. Sajnos ott nincs olaj. Legalábbis nem sok. Viszont mind katonailag, mind kereskedelmileg egész jó helyen fekszik. Európa erősen gondolkozhat rajta, hiszen mégiscsak jól jönne egy kis segítség nehéz pénzügyeinkben. De még kivárunk. Miért? Diplomatikus úton akarjuk ezt megmutatni a világnak? Mi nem vagyunk amerikaiak, mi leülünk és tárgyalunk.


Említettem, hogy a telefonos és internetes kapcsolatok blokkolása állhat kevert hírek hátterében; itt egy másik szemszög. Érdekes lenne egy kicsit eljátszani a gondolattal, hogy mi volt az, amivel a második vhban felbujtották a népet? A propaganda. Tényleg vannak ott zsoldosok? Tényleg olyan sokan meghaltak? Utcán hevernek a holttestek? Persze logikus magyarázat a hírek homályára: senkit sem engednek be. Valahogy érdekes, eddig mindig azonnal megkaptuk a pontos hírforrásokat, ha tiltva volt ha nem. Most ez is még várat magára.

Eközben Oroszország csendben lapít.

Tegyük fel, hogy Valakinek érdeke oda bevonulni, vagy legalábbis nagyon erősen kapcsolatba szeretne kerülni. Apróbb lázongásokat, gyújtópontokat hoz létre. Ez a mai világban könnyen kijátszható. A dolgokat súlyos harcos hírekkel felpumpálja, hogy mindenki oda figyeljen. Főként minden civil! Sajnos nem otthon vagyok, de itt Finnországban – nagyon távol az egésztől – ha valaki nem néz CNN-t, akkor talán egy egyoldalas hírt talál róla az újságban, ha talál. Különösebb ok tehát senki szemét nem szúrja. Kivár.

Oroszország figyelmeztet, hogy nem kellene ennyire beavatkozni. Vajon Ő betartja a fegyver embargót? Kit támogathat? A felkelőket, vagy Kadhafit? A tüntetők megoszlanak, a külső erős beavatkozások valóban úgy tünteti fel az Ő küzdelmüket, hogy muszáj volt segíteni. Természetesen meg lehet érteni, hogy akár a saját vérük árán is, de ki akarják harcolni a szabadságukat. Milyen lett volna, hogy ha a 48-as szabadságharcot Oroszország inkább támogatja? Biztosan úgy emlékeznénk, hogy a mi győzelmünk volt? Nehéz ezt megmondani, de büszkén hullottunk el végül, és ebből később is erőt merítettünk, és újra tudtuk magunkat építeni. Felmerül egy kérdés: Befolyást akarnak Mekkora befolyást akarnak ezzel szerezni a támogató országok a későbbi politikában? Meglehet, hogy most épen felosztják? Németország pedig miért is akar a háttérben maradni? Szóban támogatnak, csak szóban. Miért? Vajon Ők támogatnak ott valakit, vagy nem szeretnék, hogy valamire fény derüljön? Esetleg egy rég elfeledett szerződés fogja meg a kezüket? Ha az előbbi felosztáshoz visszatérünk, akkor meglehet, hogy az első második világháború legerősebb közép európai országa hogyan maradhatott ekkora, és relatív erős? Most is Európa legerősebb országa,főleg rá épül az egész Európai Unió. Ezt a pozíciót féltik?


Kis távlat kitekintés, szintén az én képzeletem szárnyán.

Görögországban nem mennek jól a dolgok. Régóta. Rettentő közel van hozzájuk a forrás. A legdurvább, és legerősebb forrása a lázadásoknak. Mi történne, hogy ha átterjedne oda is. Ott ki avatkozna közbe? Elszeparálná az EU, mondván, hogy hozzánk tartozik?

Oroszország erős, és hatalmas. Az Egyesül Államok szintén. Európa magába dőlt, próbálunk kikapaszkodni az árok szélére. (Megjegyezném, hogy második vh után, Németországot megfosztották mindennemű katonai dologtól, valamint vissza kellett magát fognia. Most az egész Európai Unió rá épül, Ő a legerősebb. Természetesen nincsen semmi bajom Velük, csak érdekességképp, hogy mennyire változnak a dolgok.) Kína a világ második legerősebb gazdasága, míg Japán rettentő fejlett. Ausztráliát, és Afrikát direkt nem veszem most be.

Itt már nincsen háromszögelés, hogy ha valami szikrát kap, akkor könnyen felrobbanhat a puskaporos hordó. Ez a valami most könnyen okozhat tüzet is…

Meglehet, hogy én vagyok tudatlan, de eddig még soha nem hallottam az Arab Államok Ligájáról. Az Arab Államok Ligája, ismertebb nevén Arab Liga az arab államok regionális nemzetközi szervezete. Hasonlít az Amerikai Államok Szervezetére, az Európa Tanácsra, vagy a formálódó Afrikai Unióra. Elsődlegesen politikai célból jött létre, azonban a tagság, kulturális és földrajzi hasonlóságon és közelségen alapul. Célja, az együttműködés és a kölcsönös segítségnyújtás előmozdítása; a gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális és katonai együttműködés fejlesztése.

Eddig úgy tekintettem az Arab országokban dúló forradalomra, mint egy harmadik világháború lehetséges kezdetére. Most elgondolkodom azon, hogy ha minden diktatúra megbukik, demokratikusabb vezetés kerül a helyükre, akkor mi történhet.

Mi más, mint az én szememben legalábbis – hogy felemelkednek.

Gazdag országnak számítottak eddig is az kétségtelen, az olaj 34%-a származik onnan (Az OPEC naponta 29,7 millió hordó kőolajat termel, ami a világ kitermelésének mintegy 34 százaléka.) Mekkora reform következhet be, hogy ha minden tagországban előre tör a demokratizáció, vagy legalább a döntő többségében? Könnyen, egy pénzügyileg legerősebb Unió jöhet létre. A politikai erősséget nem teszem ide, hiszen az ellenzék súlyba kerülésével ez a pont ugyanolyan hátráltató lesz, sőt az első időkben biztosan, mint máshol.

De a legfontosabb, hogy mind az a kép, ami eddig kialakult, teljesen megváltozhat. Nem csak a politika formálódhat át, hanem maga az ottani élet. Nem hiszem, hogy egyedül vagyok a gondolattal, miszerint az első kép, ami először beugrott, ha azokra az országokra gondoltam, eddig is a háború sújtotta terület, az arcukat eltakaró AK47esekkel járkáló emberek voltak. Képzeljünk el, kultúrában sokkal jobban kiforrott, szerteágazó, pénzügyileg erős, politikailag demokratikus államokat. Létrejöhet. Miért ne? Körülöttük sok száz éve tesztpályán futó országok sorakoznak, akiktől könnyen vehetnek át mostanra már kitaposott ösvényeket. Természetesen ez egy ideologizált helyzet, de ki tudja. Reménykedek.

Az ENSZ BT hosszas huzavona után elítélte a líbiai erőszakot. Szankciókat nem hoztak a BT tagjai. (Guardian)

Az eddigi becsléseknél sokkal többen halhattak meg Bengáziban. A Le Point című francia hírmagazin közölte egy Bengáziban dolgozó francia orvos, Gérard Buffet részletes és felkavaró beszámolóját a városban történtekről. Beszámolója szerint összesen kétezernél is többen vesztették életüket a harcokban. "Bengázit csütörtökön támadták meg. Az első nap 75 halottat hoztak be a mentők, másnap kétszaázat, aztán újabb ötszázat. Eleinte az emberek lábára céloztak, aztán már fejre és mellkasra. Mészárlás volt, szénné égetett, darabokra szaggatott áldozatokat hoztak be. Kétezernél is többen haltak meg, két, egyenként 1500 férőhelyes kórházat töltöttek meg a sebesültek" - írta. (Guardian)

Az al-Jazeera jelentése szerint a líbiai parlament elnöke Szalumnál átlépte a líbiai-egyiptomi határt és politikai menedéket kért.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken összeállította Líbiával kapcsolatos határozati javaslatát. A javaslat szerint a líbiai tüntetők elleni erőszakos fellépés felelőseit emberiesség elleni bűnök miatt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé kell állítani, jelentette az al-Arabíja. A BT határozatában utazási tilalmat és vagyonelkobzást rendelne el 21 líbiai vezető - köztük a Kadhafi-család valamennyi tagja - ellen.


Mire ezek fent lesznek a blogon és valaki elolvassa, már múlt. Nagyon gyorsan folynak az események, és visszaolvasva 3 órával ezelőtt írt szösszenetemet, már most nagyon hiányosnak érzem. Meglehet, kiegészítem majd folyamatosan.

everithing what i can to give
its my heart in this neat tray
or let me, dont shoot me,
shoot the god in the middle of his back

jumping over the river
its not so funny, honey
but i promise

that i shoot over the sky
and bring to you a million of stars
but who knows what
in the other side

jumping over the river
its not so funny, honey
but dont cry

in your pocket have a heart now
and my promise
will be a good thing in your life
just take gun and shoot the god

jumping over the river
its so funny, honey
belive me, im here

only what you need is jump
if i wont take a care of you,
just kill me
just kill me
im sorry, its only my love

and when you will be here
in the other side of the river
never forget
you try to cry but no enough
of love

Fárasztó levélhullás

Kifárasztott a magány – ébredsz rá egyik reggel. Hogy ha más a boldogságról beszél, felkapod a fejed, próbálsz belőle energiát csenni, zsebre rakni, és elővenni, ha nevetésre van szükséged. És most nevettél. Sokat. De sajnos a zsebed kiürült…

Részeg vagy, forog körülötted a világ, a hasad ingerülten liftezik. Nekitámaszkodsz egy házfalnak és kiadod az esti termést. Utálsz hányni. Főleg ilyen epéset. Miután az első hullám lecsillapodott, nyálat gyűjtesz, próbálod kiöblíteni a szádat, köpsz egyet. Arrébb mész, nyitott szájjal lihegsz, pár méter után nekidőlsz a falnak, meggyőzöd magad, hogy ha nem a hányás mellett lengedezel, nem hiszik, hogy Te voltál az. Végigfuttatod nyelved a fogaidon. A sav felmarta kicsit. Feltápászkodsz és indulsz tovább. Csak sejted, hogy hol lehetsz, agyad egyáltalán nem képes teljes épségében működni. Három utcát, három kanyart tudsz, többet nem. Bűzlesz a fűtől és az alkoholtól.

Másnap reggel. Felülsz. Megrázod az arcodat. Agyad teljesen tompa, érzed, amint mozog a fejedben, csapódik ide-oda. Fáj. Fáj mindened. A függöny csíkjai között napfény süt Rád, eltakarod szemed elől. A szoba már üres, a kollégium zajos, egyre gyorsabban összerakod a tegnap estét. Fogaidon érzed a recét, szád bűzlik. Törölközőt kapsz, elindulsz tusolni. Gondolataid tompasága akkor ütköztet meg, amikor észreveszed, a víz alatt állsz, de nincsen nálad tusfürdő. Leöblíted magad, indulsz vissza. Belenézel a tükörbe. Arcod kicsit püffedt, szemeid karikásak, érdekes sárgás színe van a szádnak.

Nem szabad felvenni. Hadd csöngjön. Biztosan keresnek, hogy menjél és folytasd a tegnapit. Este nyolc van. Mindenki vagy tanul, vagy bulizik, Te pedig itthon fekszel és sajnáltatod magad. De beteg vagy, az Istenit neki, alig van vér az arcodban. Orvos kilőve, a tegnapi alkohol mennyiség után nem szeretnéd magad megmutatni senkinek. Felülsz.

–Halló?

– Jó, megyek.

Felveszed az utcai ruhád, kinyújtózol picit, megmosod a fogadat, gargalizálsz és már indulásra kész is vagy. A színed egész jó, este lesz, úgysem látják. Iszol egy kicsit, köhögsz kettőt, még ráérsz majd a hétvégén betegeskedni.

A lift fent, inkább lépcsőn lefelé. Mindenfelé mászkálnak az emberek, van, aki már most részeg. Az ajtón kiérve megcsap az őszi szél hidege. A nap már rég lement, a holnappal nem törődve belevágsz az éjszakába. Még vizes a beton, nemrég eshetett. Átaludtad teljesen. Igazából az egész napot ágyban töltötted, ez a gyilkos másnaposság egyszer tényleg levisz. Indulás előtt megittál két liter vizet, de a dehidratáció még nem teljesen múlt el. Kis mellékutcákon mész, zene dübörög a füledben, alig várod az alapozást. Olyankor a legjobb a buli. Mindenki csacsira issza magát, és őszinte. A buli zónában meg már csak játék van, vagy off – mint tegnap este. Sikerült le erőszakolnod a víz mellé két szelet kenyeret, és megígérted magadnak, hogy ma nem iszol annyit. Teljesíthető.

Egyik kis kereszteződésben átfutsz az autó előtt. Hangosan köhögni kezdesz. Kezeidből a vér kifut, térdre rogysz. Levegőért kapkodsz. Pánikba esel, alig jut oxigén a tüdődbe. Rácsapsz a vizes betonra. Szél támad, levelek hullnak körülötted. Az utca üres, elhagyatott. Elfáradsz, elterülsz, óvatosan, szépen lassan. Felnézel az égre, amin játszi könnyedséggel suhannak a felhők. Előttük levelek ejtőernyővel szállnak Feléd. Fáradtan ereszkednek Rád, olyan elnyűtten és megadóan, ahogy az utolsó falat levegő is távozik tüdődből…

SZTE-reggel

Lent a Tisza partján,
Fent az égen,
Megannyi csillag néz most,
Szembe a képével.

Borosüveg ring,
Sörösüveg ring,
Pezsgősüveg ring,
Fiatalok nevetve ugrálnak mind.

Csütörtök hajnal,
Emlékszik a pír,
Mint otthagyta a partot,
Már teljesen sír.

Szemetes, egyetemes,
Bulizós, ugrálós,
Kiabálós, elfutós,
szerelmetes, szenvedetes.

Reggel sántán,
Ébredve bambán,

hahó,
HahÓ,
Dehidratáció!

Homályos az este képe,
Éjjeli kis molylepkéje,
Melletted ébred,
S Te, a mocorgóra elképedve révedsz.

Órák telnek,
Madarak jönnek, madarak mennek,
S a csillagok az estéről,
Egyre csak nevetnek.

Tessék...

Mennyire dühítő manapság…

Teljesen kihozott a sodromból amikor láttam…

Na de mégis…

Felettébb feltűnő az utcákon, és rohadtul zavar…

Nincs vége a mondatoknak. Most egy egészen újat akarok kezdeni. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezentúl ilyen írások leleddznek majd itt, de ez rendhagyó lesz. Most magamat próbálom annyira negatívan nézni, épp amennyire a glosszáimon keresztül a világot szoktam.

Kezdeném ott, hogy undorító kisgyerek lehettem. Emlékeim között kutatva találok egy kis videófoszlányt, amint nővéremet dobálom kaviccsal focizás közben. Nagyobb volt és fájt, ha bokán rúgott. Lány, nem tudott túlságosan focizni, én pedig nem tudtam tolerálni túlságosan. Következő kép, amint nagymamáméknál lent dolgozunk a földön. Vagyis Ők. Én csak onnantól, hogy mamám biztosított, hogy kapok kindert Búza úrnál-bolt, amikor megyünk hazafelé. Nekem sem kellett több, egyből kettesével hordtam a ládákat, és tömtem közben a földes répát tovább. Nem is tudom mikor jöhetett az a törés. Még mindig ilyen gyerek lennék? Sikerült olyan hibákat véghezvinnem, amik azért arról tanúskodnak, hogy nem nagyon változtam. Újkori – ha említhetem így, Moszkva utáni életemet – hibám elsője, hogy megríkattam édes szüleimet. Magányomba burkolózva nem láttam, mennyire egy család vagyunk. Persze orvoslásra került, és felnőttebb fejjel tudtam már végiggondolni mi az érték. Első barátnőmmel viharos szakításunk nem sokkal ezután következett. Állítólag kiabáltam vele. Kiabáltam volna? Úr isten. Én nem így emlékszem,de még a gondolat is rossz, hogy valakiben ilyen érzést keltettem. Innentől kezdve életem a lányok körül forgott, ha mondhatni így. Belekóstoltam a szívszipolyozása, és nem akartam leállni. Hosszabb kapcsolatomnak saját törtetésem vetett véget. Bár, ott is volt benne már egy nagy hibám. Undorító módon egy másik lány csábítására – igazából egymást csábítottuk, nagyobb szerep volt az enyém, én mondtam az akkorinak, h inkább a másik – otthagytam. Később pedig újra visszakéredzkedtem. Amikor pedig valami másba, több időt igénylőbe vágtam bele, akkor vége lett. Kegyetlen módon, alig pár nap alatt. Pedig sokkal szebben is lehetett volna. Önző voltam. Később is, több másik helyzetben. Vezető lettem, és igazodtam az új helyzethez. Ha valami nem ment, akkor belemartam magam ebbe a világban, ahol elismertek, de közben ott is ármánykodtam. Sunyi alattomos módon irányítgattam titkos kis információimmal, befolyásoltam, és közben vertem a mellem, hogy milyen ügyes vagyok. Szerettem a helyzetet. Szerencsére itt is találtam párt, akitől rengeteg energiát elszívtam, és mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, ellöktem önző módon, mondván Neki jobb lesz így. Bíztattam magam, mennyire jót tettem vele. Az összeroskadás szélén is gyűjtöttem magamba az elismerő pillantásokat. Építettem újra az egóm, hogy újra embereken taposhassak át megveregetve a vállukat és képeket rakjak fel fészbúkra, látjátok, ezt is elértem. És most itt állok, gonoszul nevetve, kacagva a világra, mert nem látja senki, hogy a világ az enyém. Közben pedig benső kis dilemmáimat másra kivetítem, és piszkos ujjammal böködöm a tarkóját, és súgom fülébe, hogy Ő a hibás.

A világmegváltó terveim vajon inkább világuralmiak?

Ahogy az emberek gorombaságán, a világ gonoszságán csámcsogok, bizony én magam is ugyanúgy fellökök embereket, és nyugodtan szerepelhetnék utálkozós glosszák élén.

Ez lennék hát én?