Gondolatok az erkölcsről

Ideális lenne-e az a világ, ahol mindenki mindenkitől folyamatosan lopna…

A lopás a magántulajdonnal egyszerre jött létre. Amint volt valakinek valami értéke, azt el lehetett tulajdonítani. Tegyük fel, hogy a világban az erkölcsi normák fiatal korában, ahol még nem értékelték az életet és a szabadságot sem, a lopás nem volt elítélendő. Ha valakinek volt egy kalapácsa, akkor azt elvette valaki más, aki, bár nem volt kovács, de használta. Használat után nem adta vissza, hanem elrakta egy fiókba, hogy majd jól jön egyszer. De! A fiókból is eltűnt, méghozzá nem a kovácshoz vissza, hanem egy másik személyhez. A kovács pedig, mivel ez volt a foglalkozása szintén lopott magának máshonnan kalapácsot. Az étel, amit az asztalra letettek, ha nem figyeltek, akkor eltűnt, valaki jól lakott, és ők is más étel után néztek. Körforgás. Beindították-e ezt valamikor, vagy a tulajdon tisztelete alap erkölcsünk lenne? Ha igen, akkor honnan fakadhat? Az oroszlánok széttépik egymást, ha a másik területére lépnek, a majmok, is háborúznak a területükért. Ez vajon az evolúcióval fejlődött? És miért nem kopott ki? Még most is lopnak, a szemünk előtt tüntetnek el telefonokat, pénztárcákat. Erkölcsi, vagy szankcionális a tulajdon tisztelete? Mindenkiben benne van, és csak félünk megtenni? Visszaszorítottuk az idő során, elnyomtuk volna?

Tegyük fel, hogy az ősidőkben nem volt elítélendő a legelső példám. Amikor nem volt enyém tied, hanem minden volt mindenkié. Akkor miért kezdtük el levágni egymás kezét a lopásért? Mi adott indítékot. Működne egy mai társadalom úgy, hogy mindenki mindenkitől „lop”? Ami kell, azt elveszem mástól. A pénz elértéktelenedne, papír és fém lenne (mint ami amúgy is), semmi több. Genetikánk engedné ezt? Vagy győzne a felsőbbrendűségünk? A társadalom hozza ránk a frászt a lopástól, vagy mi magunk?

Roussouei gondolatra térve, megfordítva vajon igaz? Kapcsolva az én gondolatmenetemhez: A társadalom természetéből fakadóan jó, de az ember elrontja – tehát a társadalom szab gátat a lopásnak és mi magunk mégis megszegjük ezt. Vagy igaz, hogy mi erkölcsileg nem lopnánk, de a társadalom rávisz, hisz akinek nincs pénze, az éhezik és lopnia kell, viszont ezt a társadalom degradálja?

Felvetődik még a kérdés, hogy ha életben maradt volna az Ősközösség, a kifejezés, a gondolat, mint lopás, akkor milyen értékek érvényesülnének? Egészségesebb lenne a társadalom, lennének tulajdonra alapuló különbségek? Lenne, aki többet dolgozik? Hisz az alapfeltevés, hogy amiért megdolgozom, az az enyém, senki mást nem illet.

Elviekben mindenkit illet, hiszen a pénz, amit adózunk, visszafolyik mindenkihez függetlenül attól, hogy mennyit keresett (gondolok itt olyanra, mint pl: TB). De ez kötelező, ha valaki nem adózik, akkor megbüntetik. Mégis mindenki meg akarja kerülni. Ez tehát lopás, kisajátítás, hiszen a közösségbe szánt pénzt magamnak megtartom. Erkölcsileg elítélendő, vagy társadalmi nyomás hatására alakult ki? Viszont! Ténylegesen nem adom oda senkinek sem a pénzem. Amint mindenkit kéz a kézből illetne, dolgoznánk egyáltalán?

Valószínű, hogy nem, és ezért is vált olyanná a világ amilyen. Miből fakad ez a gőgünk? Milyen evolúciós lépésnek kellett megtörténnie, hogy a közösség szétszakadjon? Hogy az enyém, mint kifejezés kialakuljon?

Visszakanyarodva a konstans érték hiánya vajon mennyire borítaná fel az ember értékrendjét? Ez segített minket ide, ahol vagyunk? Jó helyen vagyunk egyáltalán? Biztos, hogy pozitív irányba fejlődtünk ez által? Lehet, hogy valahol kinevetnek minket, amiért olyan szuper dolgokat találtunk fel, mint az autó vagy az űrutazás? (Az írást főként a hallott szöveg maradandóvá tétele motiválta, szerződések, törvények, de a kulturalitás is, így nem teljesen veszem ide. Ugyanakkor joggal lehet feltenni a kérdést, hogy ha nem tereljük magunkat ilyen irányba, akkor fejlődtünk e volna kulturálisan, hiszen valami ellen harcolni mindig a legmotiválóbb, és a legkönnyebb célpont pedig mindig az uralkodó hatalom, és így születtek meghatározó művek, beszédek: „Van egy álmom…”; „Edward király, angol király…”)

A média törvényről:

Barátaimmal való beszélgetésünk alkalmával előjött. Voltak teljesen éles eltérésék, ugyanakkor megjelent a másik felfogás is: Mikor a történelemben ilyen erős irodalmi szigort akarnak alkalmazni, akkor születtek rendkívüli alkotásainknak több mint 50%-a (pontos százalékot természetesen nem tudok, de gyanítom, ekörül mozog). Ezt alapul véve nem feltétlen lesz ez rossz. Elpuhultunk. Az internet teljes térhódításával azt és akkor és úgy, ahogy mi akarunk. Újra kis kapukat kell felnyitni, benőtt ösvényeket kell újra kitaposnunk, ami egészen más megvilágításba helyezi az egészet. Az internet amióta megjelent semmilyen törvény nem szabályozza. Ahogy a könyvmegjelenést sem kezdetekben, úgy ezt sem szabályozza senki. De később… Muszáj volt. Ha most körülnézünk, minden a kezünk között van, teljesen ellenőrizetlenül. Alakulni fog ez, és reméljük, nem tesznek senki szájára tapaszt! (ha mégis, akkor pedig igenis le fogjuk tépni!)

Mindeközben Magyarországon:

Támadjuk az Európai Uniót? Elszigetelődünk, és azt mondjuk, hogy amit mi csinálunk az a legjobb? A világ dolgairól nem túlságosan veszünk tudomást, természetesen azzal vagyunk elfoglalva, hogy újra felépítsük az országot, erősre és szépre. Tény, hogy amióta beléptünk az EUba, folyamatosan csúsztunk lefelé, de úgy érzem, hogy nem ez a legjobb út felfelé. Kíváncsi vagyok, hogy ez meddig tartható. Egyik tüntetés fényképén olyan találó táblát láttam: Lehetnék egyiptomi! Bizony! Mennyivel máshogy nézne ki, hogy ha a mostani tüntetések ahhoz, vagy akár a magyarországi régebbiekhez hasonlítana? Mi miért nem dobálunk köveket?

A média törvény elleni néma demonstrációt nem nevezték tüntetésnek, mert nem voltak zavargások. Azért mert az IQval rendelkező egyének felsorakoztak és nemtetszésüket fejezték ki. De a kormány akármennyire azt kommunikálja befelé, hogy az EU nem diktálhat, úgy természetesen tudomásul kell venniük, hogy onnan van sok pénzünk felújításokra, projektekre, amik igenis az országot építik. Ennek örömére, amit az EU kért, azt a kormány meg is változtatta a törvényben. Pár szó még ide: most szorosabbra fogták az ellenőrzést a kiadott pénzek ügyén. Ennek okán reméljük nehezebb lesz elcsalni és elosztogatni a pénzeket. Bele sem merek gondolni, hogy ha azok a pénzek az igazi valójukban oda kerültek volna, ahova meg lettek hirdetve, mennyivel másabb lenne az ország.

Párhuzam

Most azon gondolataimat akarom megosztani, miszerint húzhatunk e párhuzamot az arab felkelésben valamint a japánban történt katasztrófa közé. Azért akkor összeesküvés elméletet én sem tudnék kitalálni, hogy e kettőt egy pontban összesítsem, ugyanakkor világviszonylatban akarom szemlélni a dolgokat.

A világ kapkodja a fejét, hol egyik, hol másikra. Űberelni tudják egymást folyamatosan. Az első ütközetek óta mindenki Líbiát figyeli, majd a földrengés után Japánra terelődött a figyelem, segélyszállítmányokkal támogatják, aminek a fele lehet, hogy épp Líbiában van. Aztán jött a következő: légtérzár engedélyezve, ami magában foglalja a bombázások lehetőségét, vajon mit fognak tenni a vezetők? Közben jött a hír, hogy a fukusimai atomerőműnél gondok léptek fel, és elég komolynak tűnnek. Az erőművekben robbanás történt! A világ egy sugárzás-bombától tart. Aztán robbantak a hadiszállások Líbiában. Felvetül az a kérdés, hogy ha katonákat ölnek, akkor az mennyire humánus. Ő Nekik ez a dolguk, erre esküdtek fel, a vezetőt követni. Nem egyensúlyú természetesen a civilekkel, de ugyanakkor biztos, hogy a bombázásokban meghalnak civilek is.(ezt bővebben itt nyomogatom) Közben a Japánból érkező hírek megnyugtathatónak mondhatóak, természetesen rossz hírek, a halottak száma rettentő nagy, de talán akkora baj nem lesz. De mégis. A következő meglehet, hogy a Japán szigeteken történő reaktorproblémák tényleg erősebbek lesznek, amitől mindenki fél.

Ha történne valami, még a világban, akkor mennyire lennénk képesek helyreállítani? Ha Oroszország bajba kerülne, vagy Amerikában újra erősödne a bankcsődök száma? Tényleg lenne annyi erő az emberiségben, hogy kilábaljunk belőle?