Powered By Blogger

Gondolatok az erkölcsről

Ideális lenne-e az a világ, ahol mindenki mindenkitől folyamatosan lopna…


A lopás a magántulajdonnal egyszerre jött létre. Amint volt valakinek valami értéke, azt el lehetett tulajdonítani. Tegyük fel, hogy a világban az erkölcsi normák fiatal korában, ahol még nem értékelték az életet és a szabadságot sem, a lopás nem volt elítélendő. Ha valakinek volt egy kalapácsa, akkor azt elvette valaki más, aki, bár nem volt kovács, de használta. Használat után nem adta vissza, hanem elrakta egy fiókba, hogy majd jól jön egyszer. De! A fiókból is eltűnt, méghozzá nem a kovácshoz vissza, hanem egy másik személyhez. A kovács pedig, mivel ez volt a foglalkozása szintén lopott magának máshonnan kalapácsot. Az étel, amit az asztalra letettek, ha nem figyeltek, akkor eltűnt, valaki jól lakott, és ők is más étel után néztek. Körforgás. Beindították-e ezt valamikor, vagy a tulajdon tisztelete alap erkölcsünk lenne? Ha igen, akkor honnan fakadhat? Az oroszlánok széttépik egymást, ha a másik területére lépnek, a majmok, is háborúznak a területükért. Ez vajon az evolúcióval fejlődött? És miért nem kopott ki? Még most is lopnak, a szemünk előtt tüntetnek el telefonokat, pénztárcákat. Erkölcsi, vagy szankcionális a tulajdon tisztelete? Mindenkiben benne van, és csak félünk megtenni? Visszaszorítottuk az idő során, elnyomtuk volna?

Tegyük fel, hogy az ősidőkben nem volt elítélendő a legelső példám. Amikor nem volt enyém tied, hanem minden volt mindenkié. Akkor miért kezdtük el levágni egymás kezét a lopásért? Mi adott indítékot. Működne egy mai társadalom úgy, hogy mindenki mindenkitől „lop”? Ami kell, azt elveszem mástól. A pénz elértéktelenedne, papír és fém lenne (mint ami amúgy is), semmi több. Genetikánk engedné ezt? Vagy győzne a felsőbbrendűségünk? A társadalom hozza ránk a frászt a lopástól, vagy mi magunk?

Roussouei gondolatra térve, megfordítva vajon igaz? Kapcsolva az én gondolatmenetemhez: A társadalom természetéből fakadóan jó, de az ember elrontja – tehát a társadalom szab gátat a lopásnak és mi magunk mégis megszegjük ezt. Vagy igaz, hogy mi erkölcsileg nem lopnánk, de a társadalom rávisz, hisz akinek nincs pénze, az éhezik és lopnia kell, viszont ezt a társadalom degradálja?

Felvetődik még a kérdés, hogy ha életben maradt volna az Ősközösség, a kifejezés, a gondolat, mint lopás, akkor milyen értékek érvényesülnének? Egészségesebb lenne a társadalom, lennének tulajdonra alapuló különbségek? Lenne, aki többet dolgozik? Hisz az alapfeltevés, hogy amiért megdolgozom, az az enyém, senki mást nem illet.

Elviekben mindenkit illet, hiszen a pénz, amit adózunk, visszafolyik mindenkihez függetlenül attól, hogy mennyit keresett (gondolok itt olyanra, mint pl: TB). De ez kötelező, ha valaki nem adózik, akkor megbüntetik. Mégis mindenki meg akarja kerülni. Ez tehát lopás, kisajátítás, hiszen a közösségbe szánt pénzt magamnak megtartom. Erkölcsileg elítélendő, vagy társadalmi nyomás hatására alakult ki? Viszont! Ténylegesen nem adom oda senkinek sem a pénzem. Amint mindenkit kéz a kézből illetne, dolgoznánk egyáltalán?

Valószínű, hogy nem, és ezért is vált olyanná a világ amilyen. Miből fakad ez a gőgünk? Milyen evolúciós lépésnek kellett megtörténnie, hogy a közösség szétszakadjon? Hogy az enyém, mint kifejezés kialakuljon?

Visszakanyarodva a konstans érték hiánya vajon mennyire borítaná fel az ember értékrendjét? Ez segített minket ide, ahol vagyunk? Jó helyen vagyunk egyáltalán? Biztos, hogy pozitív irányba fejlődtünk ez által? Lehet, hogy valahol kinevetnek minket, amiért olyan szuper dolgokat találtunk fel, mint az autó vagy az űrutazás? (Az írást főként a hallott szöveg maradandóvá tétele motiválta, szerződések, törvények, de a kulturalitás is, így nem teljesen veszem ide. Ugyanakkor joggal lehet feltenni a kérdést, hogy ha nem tereljük magunkat ilyen irányba, akkor fejlődtünk e volna kulturálisan, hiszen valami ellen harcolni mindig a legmotiválóbb, és a legkönnyebb célpont pedig mindig az uralkodó hatalom, és így születtek meghatározó művek, beszédek: „Van egy álmom…”; „Edward király, angol király…”)