Szeged.
Idézőjelben, mert az október 24-it nem szabad tüntetésnek nevezni! 45 perc… Beszédek. T. Márk lagymatag beszéde pont annyira volt lehangoló és szánalmas, retorikát nélkülöző, amennyire lehetett volna ezt a helyzetet arra használni, hogy kaszát, fáklyákat adjon a kézbe. DJ Lennard meleget és hangulatot csinál. Egy tüntetésen?
A melegek kihívó és feltűnő ruhákban felvonulnak, hogy érezzük, másnak lenni mennyivel nehezebb, mi pedig bulizva, Dj-vel tüntetünk, hogy vegyenek minket komolyan, és hogy vegyék észre az új törvény mennyire elrontja az életünket. Eredményt egyik sem ér el, csakhogy míg az elsőn mi egyetemisták is máshoz hasonlóan megmosolyogjuk, vagy éppen felháborodunk, addig a saját ügyünket akkor miért kell így lealacsonyítani?
Csoporttársam azt mondta, hogy a tüntetés: „Nagyon adta!” Bamm. És mosolygott. Az új tervezetben a szakunkra az államilag támogatott keret az alap és a mesterképzést egybevéve nulla, azaz nulla. Mikor megtudta, lelohadt a mosoly a szájáról, a tüntetés pedig már nem is annyira adta. Tudatosult benne, hogy 800 ezer forintos félévdíj mellett nem fog tudni mesterre menni.
Sajnos a fővárosira nem tudtam felmenni, bár olvasva a cikkeket, legtöbbjük erősen kiemelte a buli hangulatot, mint fő tevékenységet a tüntetésen, így talán nem is annyira sajnálom.
Továbbá.
Az éhségsztrájk lényege igazából a médiába való bekerülés volt, hisz a maga három napjával nem volt túl erős. A nyilvánossághoz minden fórumon eljutott. Oké. A tüntetés a maga gyorsaságával és kihasználatlanságával ott hever. Könyörgöm, összezsúfolunk 2000 embert, majd 45 perc után huss, menjetek. Legalább a Széchényi-térre vonuljunk át! Egy séta, semmi több, és mennyivel nagyobb hatást ér el, ha egy sétálóutcát beterítünk. Fotók, videók, minden sokkal erősebb képet tud mutatni. Nem. Mire észbe kaptunk, vége is lett. A legtöbb egyetemista elhagyva a helyszínt valami nyugis beülős helyet keresett ahonnan kis iszogatás után már szórakozóhelyen folytathatja a bulizást, amit megkezdett a „tüntetésen”.
