A média törvényről:

Barátaimmal való beszélgetésünk alkalmával előjött. Voltak teljesen éles eltérésék, ugyanakkor megjelent a másik felfogás is: Mikor a történelemben ilyen erős irodalmi szigort akarnak alkalmazni, akkor születtek rendkívüli alkotásainknak több mint 50%-a (pontos százalékot természetesen nem tudok, de gyanítom, ekörül mozog). Ezt alapul véve nem feltétlen lesz ez rossz. Elpuhultunk. Az internet teljes térhódításával azt és akkor és úgy, ahogy mi akarunk. Újra kis kapukat kell felnyitni, benőtt ösvényeket kell újra kitaposnunk, ami egészen más megvilágításba helyezi az egészet. Az internet amióta megjelent semmilyen törvény nem szabályozza. Ahogy a könyvmegjelenést sem kezdetekben, úgy ezt sem szabályozza senki. De később… Muszáj volt. Ha most körülnézünk, minden a kezünk között van, teljesen ellenőrizetlenül. Alakulni fog ez, és reméljük, nem tesznek senki szájára tapaszt! (ha mégis, akkor pedig igenis le fogjuk tépni!)

Mindeközben Magyarországon:

Támadjuk az Európai Uniót? Elszigetelődünk, és azt mondjuk, hogy amit mi csinálunk az a legjobb? A világ dolgairól nem túlságosan veszünk tudomást, természetesen azzal vagyunk elfoglalva, hogy újra felépítsük az országot, erősre és szépre. Tény, hogy amióta beléptünk az EUba, folyamatosan csúsztunk lefelé, de úgy érzem, hogy nem ez a legjobb út felfelé. Kíváncsi vagyok, hogy ez meddig tartható. Egyik tüntetés fényképén olyan találó táblát láttam: Lehetnék egyiptomi! Bizony! Mennyivel máshogy nézne ki, hogy ha a mostani tüntetések ahhoz, vagy akár a magyarországi régebbiekhez hasonlítana? Mi miért nem dobálunk köveket?

A média törvény elleni néma demonstrációt nem nevezték tüntetésnek, mert nem voltak zavargások. Azért mert az IQval rendelkező egyének felsorakoztak és nemtetszésüket fejezték ki. De a kormány akármennyire azt kommunikálja befelé, hogy az EU nem diktálhat, úgy természetesen tudomásul kell venniük, hogy onnan van sok pénzünk felújításokra, projektekre, amik igenis az országot építik. Ennek örömére, amit az EU kért, azt a kormány meg is változtatta a törvényben. Pár szó még ide: most szorosabbra fogták az ellenőrzést a kiadott pénzek ügyén. Ennek okán reméljük nehezebb lesz elcsalni és elosztogatni a pénzeket. Bele sem merek gondolni, hogy ha azok a pénzek az igazi valójukban oda kerültek volna, ahova meg lettek hirdetve, mennyivel másabb lenne az ország.

Párhuzam

Most azon gondolataimat akarom megosztani, miszerint húzhatunk e párhuzamot az arab felkelésben valamint a japánban történt katasztrófa közé. Azért akkor összeesküvés elméletet én sem tudnék kitalálni, hogy e kettőt egy pontban összesítsem, ugyanakkor világviszonylatban akarom szemlélni a dolgokat.

A világ kapkodja a fejét, hol egyik, hol másikra. Űberelni tudják egymást folyamatosan. Az első ütközetek óta mindenki Líbiát figyeli, majd a földrengés után Japánra terelődött a figyelem, segélyszállítmányokkal támogatják, aminek a fele lehet, hogy épp Líbiában van. Aztán jött a következő: légtérzár engedélyezve, ami magában foglalja a bombázások lehetőségét, vajon mit fognak tenni a vezetők? Közben jött a hír, hogy a fukusimai atomerőműnél gondok léptek fel, és elég komolynak tűnnek. Az erőművekben robbanás történt! A világ egy sugárzás-bombától tart. Aztán robbantak a hadiszállások Líbiában. Felvetül az a kérdés, hogy ha katonákat ölnek, akkor az mennyire humánus. Ő Nekik ez a dolguk, erre esküdtek fel, a vezetőt követni. Nem egyensúlyú természetesen a civilekkel, de ugyanakkor biztos, hogy a bombázásokban meghalnak civilek is.(ezt bővebben itt nyomogatom) Közben a Japánból érkező hírek megnyugtathatónak mondhatóak, természetesen rossz hírek, a halottak száma rettentő nagy, de talán akkora baj nem lesz. De mégis. A következő meglehet, hogy a Japán szigeteken történő reaktorproblémák tényleg erősebbek lesznek, amitől mindenki fél.

Ha történne valami, még a világban, akkor mennyire lennénk képesek helyreállítani? Ha Oroszország bajba kerülne, vagy Amerikában újra erősödne a bankcsődök száma? Tényleg lenne annyi erő az emberiségben, hogy kilábaljunk belőle?

Fél lény

Valami édesen kapar belülről. A mellkasomat nyomja mind a két kezével, pihen kicsit, majd újra próbálja. Ököllel üti, a tüdőmet tépkedi, a szívembe markol, de nem tud kijönni, tulajdonképpen én nem engedem ki. Sugdolózik hangosan, hogy mindenki hallja, majd szépen megbújik az egyik sarokban, amikor végre kinyitom magam, hadd repüljön. Édes angyali szárnyai újra a magasba vágynak, de ördögi mivolta minduntalan visszarántja. Hosszú hegyes körmei a húsomba vájnak, szívja a véremet, mígnem a végén valahol összeesek. Dörömböl az istenadta, de amikor ki szeretne jönni, nem érek rá, hogy foglalkozzam angyalarcú vérengző kis fenevadammal. Most meg itt ülök, pötyögök a gépen, mintha tényleg a szavait mondanám, de nem, Ő most mélységesen bujdosik mindenfelé, csak, hogy a végén majd rá ne találjak a megfelelő időben. Kis mohó, az ujjaimban eszi a húst, hogy hízzon tőle. Azt hiszi, ettől, majd ha végre kitör, értékesebb lesz. Eddigi tapasztalataim alapján azt kell, hogy mondjam: nem. Nem lesz semmivel sem jobb, ha elhízik. Tulajdonképpen csak azt jelenti, hogy sokat váratott magára, és nem foglalkoztam vele. Én kicsi fél lényem itt bent…