fent

A hegymászók keserves menetelés után értek fel a csúcsra. Gyönyörű volt minden, amerre a szem ellátott csend honolt és végtelen egyszerűség. A fehér hó vakította Őket, de igyekeztek kezükkel eltakarni a bántó fényt; mindent meg akartak jegyezni, az összes pillanat legyen az övék. Lassan levették az overál felső részét, ilyen közel a naphoz már izzasztó volt a hőség. Leültek, most már bátran meresztgethették szemüket – hozzászokott a hóhoz. Nevetségesen aprónak tűnt innen minden, aprónak és értéktelennek; hisz kit zavarna, ha egy tűhegynyi autó eltűnne? Lassan feltápászkodtak, rendbe szedték magukat, ellenőrizték a felszerelésüket. Egyikőjük kinyújtotta felfelé a kezét, és amint az éghez ért, azon csodálatos színek futottak nyomban ezer irány felé.