Powered By Blogger

február

Újra gyerek lettem, ahogy néztem, hogyan játszanak péntek délután lent az udvaron a gyerekek. Valamilyen külön foglalkozás lehet, tanár van velük és un. baseballoznak. Tipikusan egyszerű szabályokkal, de nagyon élvezik. Van náluk egykerekű is. Folyamatosan üvöltöznek, kiabálják, ami az eszükbe jut. Mennyi ilyen veszik el az ember életéből, és mennyire kell ezeket elfojtani. Ütnek, futnak, ütnek, futnak, folyamatosan hangoskodva. Érdekes, tudják a szabályokat, de még egyszer sem láttam Őket itt játszani. Vannak kisebbek is, nagyobbak, és persze mindenkire ráhúzható a tipikus szerep, amit ilyenkor külsősként látni. Emlékszem mikor én kicsiként a tavasz első harmatos sugaraiban kint fociztam a játszótéren a napköziben. Mennyire tudtam élvezni, és mekkora szabadságot nyújtott, hogy ott maradhattam délutánonként. Lányok a fiúk ellen játszanak, most következnek a fiúk. Ők ügyesebbek, erősebbek, mégis azért a szabályok kötik őket a nehezítéshez. Sokszor játszottunk mi is a lányokkal, bár inkább csak hintáztunk velük, incselkedtünk, mint jó kisiskolás. Valaki elesett, de azonnal fel is pattant, futott tovább. Mindennél fontosabb a győzelem, de leginkább a jóérzés. Játszottunk mi is olyat, ki tud a mérleghintán felül ülő embernek nagyobbat zökkenteni. Csak messziről láttam, amikor egyik kislány átbukott a kapaszkodón, arccal előre csúszott és betörte a homlokát. Nagy zűr lett belőle, bár azért a mi kis gyermek lelkünkben hamar szertefoszlottak a baj keltette hullámok. Szörnyen tudtam élvezni a tavaszi fű érdességét, a friss rügyekkel való csapkodást, mint ahogy most Ők ott lent, hogy kabát nélkül futkorászhatnak, és kint lehetnek végre. Nekem is ki kellene mennem. Amint elmennek, lemegyek kosarazni kicsit. Jót tesz a mozgás, felszabadítja az embert a friss levegő. De nem tudok már ott kint üvöltve szaladni, szökkenni, gyermeki vadságból felszabadulva örülni a létnek. Persze tudok, de ugyan kivel, és mikor. Magamnak, egyedül. Kár, hogy szétszóródik a régi gyermeki banda. Kíváncsi vagyok, meddig járnak majd ide, ebbe a körbe ezek a fiúkéslányok. Az emlékek úgy ömlenek belém vissza az éterből, hogy alig bírom ésszel. Akkor még fagy volt rendesen, és csúszkáltunk a jégen, a suli udvaron. Mennyire örültünk, hogy elmarad a néprajz. De jó is volt! Mint ahogyan most jólesik itt ülni magányosan. Bár azért néha nem ártana pár emberi szó…

1 megjegyzés:

Dorka írta...

Sok mindent birtokolunk gyermekként, amiből sok mindent elveszítünk, közben másokat szerzünk. De van választás, mit tartunk meg, mit veszünk fel, mit felejtünk. Van lehetőség arra is, hogy újraéljük, visszaszerezzük. Kicsit másképp, de ugyanúgy felszabadulva. Ugyanúgy jól esik a léleknek most is, mint ahogy feltölt a friss levegő is és a sport is. "Akarsz-e játszani? A játszótársam mondd, akarsz-e lenni..?" Ha nem is mindig ugyanaz a játszótárs, de mindig lehet találni valakit, aki Melléd szegődik. Kérdezz, keress, találj. Azt hiszem, most én is ezt keresem. A játékosságot magamban is, másban is. A felszabadult érzést. Eljött a tavasz. Mikor, ha nem most? Gyere játszani.